Megvan a pontos időpont. Február negyedike déltől egészen tizenhatodika reggel nyolcig senki ne számítson rám, mert kurvára el leszek foglalva. Végre. Másfél hét azért atomjó lesz, legalább is remélem. Egy kicsit aggódok, de ezt már írtam. Csak vissza ne forduljon! Nem baj, utána ugrok!
Most is alszik. Mindig alszik. Miért nem itt alszik? Majd fog. Juppi.
Na de tényleg, mindig mikor ébren vagyok, ő alszik, ezért nap közben magányos vagyok és annyi minden jár a fejemben, hogy juj. De ha rögtön megírom neki akkor az nem jó, mert ha írok 6-7 különböző üzenetet, az ugyebár egyszerre nézi meg és csak az utolsóra válaszol. De Fanni megoldja! Mármint én Fanni. Ja igen, Fanni vagyok. Nice to meet you. Szóval kitaláltam, hogy ha valami eszembe jut akkor nem rohanok kiskutyaként a telefonomért hogy WhatsAppon írkáljam, ami épp az eszemben van, hanem egy kis füzetben írkálom kézzel, hogy miket akarok mondani, ezért majd ha felébred/Skypeolunk akkor majd tudom adni a témákat. Például azt, hogy ma elmentünk sétálni anyával, nagynénémmel, nővéremmel és az egyik macskánkkal. Bizony, Cinci végigkísért minket az egész falun. Ami azért fura, mert ez a fiú cica alapvetően utál mindenkit. Mikor simogatnám, behorpasztja a hátát. illetve behorpasztotta. Mostanában hagyja, talán ez csak egy korszaka volt. Mostmár szeret. De tényleg, az EGÉSZ falun keresztül ott jött mellettünk. Mikor visszaértünk az utcánkba, láthatóan a cica felismerte a terepet és boldogan szaladt előre. Gondoltuk, teszteljük le. Megálltunk és visszafordultunk. A macska pedig megfordult és jött volna velünk továbbra is! Hűséges cicamica. Puszika. Sokat megsimogattam, szeretem ez a viselkedést.
Lusta vagyok tovább írni :c
